A Lurkókaland Képességfejlesztő Alapítvány vissza nem térítendő támogatásban részesült a „Tehetségközelben” – komplex tehetséggondozó programok támogatása” pályázati konstrukció keretén belül.
A támogatott program azonosító száma NTP-TEHETSEG-25-0033, a támogatás mértéke 2.710.000 Ft.

Az Alapítvány a támogatott pályázati programját a Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Iskola tanulói köréében valósította meg 2025 decemberétől 2026 júniusáig. „A dzsungel tanít – barátság, bátorság, döntések” címet viselő tehetségműhely céljaként fogalmazták meg az Alapítvány szakemberei a Dzsungel könyve című mese élmény-, alkotás-, mozgásközpontú feldolgozását, Maugli személyiségfejlődésének végig kísérését, megismerve ebben a közösség szerepét is. A programban részt vevő tehetségígéretek feldolgozták a mese cselekményét, helyszíneit, főbb szereplőit, a szereplők (Balu, Bagira, Sirkán, Ká és a farkasok) és Maugli kapcsolatát. A Mesekör játékkal elmesélték a meserészleteket, miközben a kommunikációs képességük, a nyelvi kifejezőképességük, nyelvi kreativitásuk fejlődött. A meseszereplők mozgásos megjelenítése közben a gyermekek érzékelő rendszereinek tudatos fejlesztése, az egészséges életvitel kialakítása is megvalósult. A szereplők változatos vizuális technikákkal való megjelenítése támogatta a gondolkodási képességek mellett a művészeti kompetenciák, a kreativitás, a fantázia, a finommotorika fejlesztését is. A szülőkkel közös foglalkozáson álarcokat készítettek, majd interaktív zenés farsangi mulatságon vettek részt.

A pályázati időszakban a tehetségígéretek látogatást tettek Felsőlajosra, a Magán Zoo Állatkert és Szabadidő parkba, ahol megfigyelték a mesében szereplő állatokat, összegyűjtötték a jellemzőiket. A zoopedagógiai foglalkozáson a barna és fehér oroszlánokról, szibériai és fehér bengáli tigrisekről, illetve egyéb nagymacska ritkaságokról hallgattak érdekes előadást. A kecskeméti Ciróka Bábszínházban kulisszajáráson vettek részt, ahol megismerték a Bábszínház történetét, kulisszatitkait, a bábszínházi munka háttértevékenységeit. Megnézték a Mátyás király bábszínházi előadást, amely a saját produkciójuk bemutatását is segítette. A program Maugli életútjának, fejlődésének tablókon kiállított alkotások bemutatásával, a mese és a szereplők élete közti párhuzamok állításával, tanulságok megfogalmazásával zárult.

A pályázat a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósult meg.


A Lurkókaland Képességfejlesztő Alapítvány vissza nem térítendő támogatásban részesült a „Tehetségközelben” – komplex tehetséggondozó programok támogatása” pályázati konstrukció keretén belül.
A támogatott program azonosító száma NTP-TEHETSEG-24-0032, a támogatás mértéke 2.496.000 Ft.

Az Alapítvány szervezésében 2024 decemberében indult a „Szabálytalan szabályosság – különbözőségek elfogadása a Négyszögletű Kerek Erdő lakói segítségével” címet viselő tehetségprogram. A műhely célja, a mesék világán keresztül a különbözőségek elfogadásának támogatása Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő c. meseregényének komplex feldolgozásával. A tehetségprogramot a Kecskeméti Egymi Nyíri úti iskolájának kettős különlegességű tanulói körében valósítottuk meg.
A foglalkozások során a tehetségígéretek karakterlapokat, maketteket, gondolattérképet készítettek, megalkották a papírszínházi előadás szövegeit, a meséhez illő helyszínrajzokat készítettek.

Látogatást tettek a Leskowszky Hangszergyűjteményben, ahol interaktív foglalkozáson játékos tevékenység valósult meg a hangokkal. A gyermekek nagy kíváncsisággal fordultak az érdekes hangszerek felé, és örömmel töltötte el őket, amikor sikerült azok megszólaltatása. A Kecskeméti Arborétumban tett vezetett sétán az erdő, mint szakrális és valós helyszín témakörét vizsgálták meg a résztvevők. Látogatást tettek a Felsőlajosi MagánZOO-ban is, ahol az állatok jellemzőit, tulajdonságait figyelték meg. Ezt követően egy zoopedagógiai foglalkozáson vettek részt, ami a feldolgozott meseregény szereplőinek jellemvonásait segítette feltárni.
A tehetségműhely végső produktuma A Négyszögletű Kerek Erdő c. meseregény élőszereplős megjelenítése volt, ami a szerepvállalást, önmegvalósítást helyezte a fejlesztés középpontjába. A program segített a színházi élmények értő befogadásához szükséges innovatív tudásrendszer megalapozásában, az értelmi és érzelmi intelligencia fejlődésében.

A pályázat a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósult meg.